Ülnénk szépen az asztalnál, rendelnénk az étlapról, kedélyesen elbeszélgetnénk mindenféléről, amíg megérkezik a rablópecsenye. Esküszöm, nem hoznám szóba, hogy ugyan miért adják a netbookot Windows 7 Starterrel, ha hozzáadott érték címén úgyis telenyomják szeméttel, mert ez már szinte ipari követelmény, meg ha nagyon akarom, túl tudom tenni magamat rajta. Kibírnám, tényleg. Elköltenénk a vacsoránkat kultúrlények módjára. Aztán kivárnám a megfelelő pillanatot, és amikor elérkezik, a halkést látványosan lóbálva feltenném a kérdést.

- A képernyőkímélő kinek a reszortja?

A halkés amúgy arra is jó, hogy kipróbáljam, tényleg lehet-e vágni a hirtelen beálló csendet.

Gyógyítgatok ugyanis egy Asus netbookot, amin a gyönyörűen brandelt Windows 7 Starter fut. Egyedi a login képernyő háttere, az Asztal háttere és a képernyőkímélő is. A Starterről még azt kell tudni, hogy egy minden szempontból erősen korlátozott rendszer, felhasználói élményt tekintetében például a háttérképet csak roppant körmönfont módon lehet rajta változtatni, mert egyszerűen hiányzik az erre szolgáló menüpont, és ugyanez igaz a képernyőkímélőre is.

És ezen a netbookon a képernyőkímélő egy külön programként futó, nyilván sokezer dollár költségű, látványos, Flash-alapú promóciós videóklip magáról a netbookról, amit a processzoridő mintegy 60%-ának terhére élvezhetünk minden tétlenül eltöltött három percet követően. Duplapluszjó: zenél is. Mint mondtam, nem tudsz semmit sem változtatni rajta. Ha eszedbe jutna, hogy utánamész a programnak és letörlöd, van egy rossz hírem: a három perc leteltével hibaüzenet jelenik meg helyette. Ügyes.

Fantasztikus távlatokat nyit meg mindez, ha történetesen különféle víruskereső programokat futtatsz csökkentett módban órák hosszat, hiszen nem hagyhatod magára a gépet, mert ha a szerény CPU-t egyedül is felemésztő scanner programtól elkunyerálja a képernyőkímélő a maga processzoridejét, akkor a büdös életben nem fog végigérni a bitkolbász.

Szóval ülnénk ott a maradékok felett, kínosan feszengve, érdeklődnék, hogy volt-e olyan pillanat a termék kifejlesztése során, amikor ez jó ötletnek tűnt és ha nem, akkor miért lett mégis így, aztán átnyújtanám nekik a háttérzenélés közben elbambuló felhasználó szalvétára rajzolt use case-ét és végig csilingeltetném a poharamat, amíg nézik.

(Tisztában vagyok vele, hogyan lehet előcsalni a megfelelő párbeszédablakot, viszont egyezzünk meg abban, hogy egy inaktív űrlapelemre elég nehéz rákattintani.)

Permalink a poszthoz, mert tudjuk, hogy szereted.

Az egyik idei szabályváltozás miatt az orrkúp első tengely előtti részének a tavalyinál jóval alacsonyabbra kell kerülnie. Ez azért problémás, mert az orrkúp idoma egyebek mellett az első felfüggesztések felső bekötési pontjait is takarja és a szakértők előre megjósolták, hogy idén népszerű megoldás lesz a poszt témáját adó lépcsőzetes orrkialakítás. De vessünk egy pillantást az eddig bemutatott autókra!

Elsőként a Caterham CT01 jelzésű modellje lépett színre, amit a sajtó azon nyomban fel is terjesztett a minden idők legrondább F1-esének járó címre, pedig a British Racing Green alapszín dicséretesen sokat javít az összképen.

Aztán jött az MP4-27-es McLaren, amin az a látványos, hogy nincs rajta semmi látványos. Sajnos 2012-ben Czollner úr alak- és színfelismerési képességeit már nem áll módunkban élvezni, pedig egy lépcsőházban suhanó cúszdát talán sikerrel detektálna ő is.

A Ferrarinál saját bevallásuk szerint szakítottak azzal a konzervatív tervezési módszerrel, ami az elmúlt években annyi sikerhez segítette őket (végre!), ennek az eredménye az F2012 kódjelű széps...

Abban mondjuk igazuk van, hogy nem a szép versenyautó a jó, hanem az, amelyik nyer. Viszont nem tudok szabadulni a gondolattól: ezt a csodás hajlatot én már láttam valahol. De vajon hol? Amíg eszembe jut, lessük meg a Force India gépét:

Sinkanszen? Az elálló fülű, lapos homlokú, feledékeny matróz a viccből? Nem! Hiszen ez egy...

Azt hiszem, megvan a papírrepülős BMW utáni új kedvencem.

Permalink a poszthoz, mert tudjuk, hogy szereted.

Nagyjából vasárnap óta tart a lakosság nagyüzemi paráztatása, benéznek hozzánk a sarkköri légtömegek, mínusz húsz fok és komoly havazás várható széllel aljasítva. Nincs ezzel semmi baj, kivéve, hogy a korrekt tájékoztatás és (akaratlan) pánikkeltés közötti határvonal nem valami vastag, és mivel egyetlen hírműsor sem lehet elég jó legalább egy halálos közúti baleset, súlyos bűntény vagy komoly természeti csapás nélkül, az élelmesebb szerkesztők élvezettel vágják be korábbi évek hótorlaszok által elzárt településekről, járhatatlan utakról és általános káoszról szóló képanyagát egy olyan riportba, ami egy még meg sem történt eseményről számol be. Mintha ez az egész valami különleges, ritka jelenség lenne ezen az éghajlaton, amit mindenki csak a dédszülei elbeszéléseiből ismerne.

Ennek aztán olyan következményei vannak, hogy például átcsönget hozzám a főbérlő és már most afelől érdeklődik, hogy fogok hétvégén hazamenni, meg nem lenne-e jobb eleve haza sem menni, amit valahol még meg is értek, meg kedves dolog, hogy így törődik a sorsommal, de bármennyire is biztos vagyok abban, hogy ha valóban leesik a hó és valóban olyan hideg lesz, mint ígérik, akkor kedvenc vasúttársaságunk az elsők között fog letérdelni, azért én valahogy mégiscsak megvárnám, hogy mi történik, mielőtt nekilátok az ablakok bedeszkázásának.

Mindenesetre ma betáraztam babkonzervből. Belsőleg tárolom, úgyhogy nem lesz gáz.

Vagy de.

Permalink a poszthoz, mert tudjuk, hogy szereted.

Még közel sincs készen a fogás, jövőre jön csak a klopfolás. Az finom lesz!

Be kellene végre fogni. Egy kis bécsi szelet.

Permalink a poszthoz, mert tudjuk, hogy szereted.

Most hazudhatnám, hogy elborzasztottak a fórumokon olvasható, általában képekkel illusztrált rémtörténetek a féléves korára padlószőnyegre emlékeztető vastagságú és ennek megfelelő áteresztő képességű porréteget összegyűjtő hűtőnyílásokról meg a kínjukban már visszafelé forgó ventilátorokról, bár kétségtelen, hogy mindez előrevetítette, mire számíthatok egy olyan géptestben, ami nem volt felnyitva a megvásárlása, tehát 2008. júliusa óta.

Az említett 270 percből nagyjából öt volt, amit ténylegesen a ventilátor és a bordák kitakarítására fordítottam - várakozásaimat alulmúlta a bent fellelt piszok mennyisége. Ahhoz, hogy hozzáférjek a hűtőhöz, a következő pár lépés vezetett:

Az látszik, hogy kedves mérnökemberek dolgoznak a Toshibánál. Annyi szól mellettük, hogy mindehhez egyetlen egy csavarhúzó kell. Összeszereléskor ugyanez a játék, csak fordított sorrendben és persze a port nem tuszkoljuk vissza a többi alkatrésszel.

A tevékenyen eltöltött idő feletti örömömet tetézte, hogy bekapcsoláskor a laptop nem kezdett őrült sípolásba és még csak lángba sem borult, úgyhogy a műtétet ezennel sikeresnek nyilvánítom, majd tessenek visszajönni kontrollra.

Permalink a poszthoz, mert tudjuk, hogy szereted.